Mélypont ... remélhetőleg

Az ember, amikor meghozza egy döntést, megpróbálja elképzelni a következményeket. Aztán rátesz még egy lapáttal, mondván, a valóság mindig rosszabb, mint azt hinnénk.
Amikor én megpróbáltam vizionálni, milyen lesz majd, ha már hetek óta itthon leszek és munkának még nem se híre, se hamva, akkor még rém álmaiban sem jutottam el arra a szintre, ahol a mai napon érzem magam. Szerencsére egyáltalán nem bánom, hogy felmondtam. Továbbra is tartom, az jó döntés volt. Saját magam miatt.
De amikor több, mint 30 önéletrajz elküldése után cseppet sem érzem közelebb magam egy leendő munkához, az már aggasztó. Napi küzdelem az érzéseimmel, hogy ne gondoljam magam sem haszontalannak, ne vonják kétségbe saját értékeit és tapasztalataim. Nehéz. Csak az tudja, aki volt hasonló helyzetben. Ettől függetlenül még hiszem, lesz másik munkám.
Azonban a sors nem elégszik meg ennyivel. Kaptam egy pofont gyöngyös oldalról is, most aztán küzdhetek az olyan érzések ellen, mint senkinek sem kellenek, hogy értéktelenek, mint én magam. Az első gondolatom az volt, kidobom a teljes készletem a szemétbe. A második gondolatom, hogy elajándékozom. Most, a higgadás első fázisában az jutott eszembe, talán ezzel akar üzenni a sors, keressek más utat. Lehet az ékszer, csak más technika.
Semmisem jó, sehogy sem jó.

Teszt

Frissítettük a iPad verziót és ennek köszönhetően már mobilsn is tudok blog bejegyzést írni. Hip-hip-hurrá! Tehát gyakrabban jelentkezem itt.